facebook_noscript

Lélek

 

Amikor a lélek beteg, de nem akarjuk tudomásul venni, az egészség megromlik: a mentális problémák testi tünetekben jelentkeznek.

 

Kevés olyan betegség létezik, melynek csak fizikai, vagy csak lelki tünetei vannak – többnyire keverednek. A kórkép lényege, a lélek problémáinak testi megnyilvánulásai lesznek. Mindkét nemnél előfordul, de nőknél gyakoribb a jelenség, sokszor érthetetlennek tűnnek a fizikai panaszok.

 

A szomatizálás időről időre visszatér. A lélek beteg, de sok esetben a páciens nem tudatosítja magában, milyen érzelmi behatás éri, és ez egészségére is hatással van.

 

Pedig ha a lélek szenved, az testi tüneteteket is produkál. A betegnél először állandó rossz hangulat, presszimizmus figyelhető meg. Nemigen érez örömöt, elbizonytalanodik. Vannak dolgok, melyek hajlamosabbá tesznek a pszichoszomatikus betegségekre – a nem, a kor, az illető személyisége, foglalkozása és társadalmi helyzete.

 

 

Napjainkban nagyon sok ember nyomja el problémáit, vagy talán magában már feladta, hogy megoldja őket. De nem sejti, a fizikai panaszai hátterében ezek állhatnak. Ennek fényében nem meglepő, egy-egy háziorvosi praxisban a betegek közel 20 százaléka lehet szomatizáló. Azok, akiknél a lélek problémája testi tüneteket öltött, többnyire mentális gond is van: nagy részük szorongásos, depressziós.

 

A panaszaik pszichológiai zavarokkal magyarázhatók. Egy ausztrál tanulmány szerint igen gyakori a háziorvosok praxisaiban a szomatizálás, gyakrabban fordul elő, mint a depresszió és a szorongás. Utóbbi kettőt azonban el is fedhetik a szomatikus tünetetek.

 

 

Figyeljünk a jelekre!

 

 

Az egészség törékeny, ha a lélek nincs rendben. A szomatoform zavarok elsősorban olyan testi tüneteket okoznak, mint például zsibbadás, megmagyarázhatatlan fájdalom. Szervi elváltozást, megbetegedést az orvos nem talál a háttérben. A beteg egészségesnek tűnik – általában beutalják mindenféle kivizsgálásra: reumatológiára, belgyógyászatra, neurológiára.

 

A kivizsgálások során nem találnak komolyabb gondot – ezután kerül a pszichoterápiára, ahol már esélyesebb, hogy megfejtik a titokzatos fájdalmak okát. Amely a lélekből indul. A testi panaszok hátterében állhatnak családi, munkahelyi stresszhatások.

 

 

Két főbb megjelenési formája van a szomatoform zavaroknak. A konverziós zavar kialakulása mögött a lelki feszültségek, stresszhatások, az érzelmileg megterhelő események állnak.

 

A betegben ez nem tudatosul, de testi panaszokban jut kifejezésre. A konverziós zavart Freud „fedezte fel”, kezdetben hisztériának nevezve a betegséget.

 

A tünetek között szerepel nemcsak a zsibbadás, de végtagbénulás is, egyensúlyzavar, nyelési zavar, beszédképtelenség, érzékszervi problémák.

 

A probléma akár krónikussá is válhat. Rohamszerű formában is jelentkezhet: a beteg elájul, izomrángása lesz. Konverziós zavar esetében a tünetek nem függnek össze valós testi elváltozással. A beteg tényleg szenved, de nincs tudatában, hogy a lélek problémáját érzi a testi tüneteken át.

 

A másik a hipochonder, akikről már bizonyára hallottunk – sőt, lehet, a környezetünkben is van belőlük néhány. Képzelt beteg a legmegfelelőbb elnevezésük. Valójában egészségesek, mégis visszatérő vendégek az orvosi rendelőben. Azok, akik hipochondriasisban szenvednek, panaszaikat valamilyen súlyos betegség előjelének tartják.

 

Az orvos gyorsan megállapítja, az illetőnek semmi baja, kizárható a súlyos betegség gyanúja. A páciens azonban nem hiszi el, hogy egészséges, időről-időre visszatér, újabb tünetekkel, feltételezésekkel előállva, végül azt is eléri, az ismételt  kivizsgálást.

 

Mentálisan azonban szoronganak ezek az emberek: folyton súlyos betegségtől tartanak, figyelik testi működésüket. Ha meg is nyugszanak kissé, napok múlva visszatérnek a kételyek, a pszichológiai kezelést pedig elutasítják, hiszen meg vannak győződve róla, fizikailag betegek. Igen nehéz őket kezelni.

 

Tünetek

 

Fáradékonyság, testsúlyfogyás, étvágytalanság, bizonytalan jellegű szédülés, forgó jellegű szédülés,állandó szédülés, hullámokban jelentkező verejtékezés, tenyérizzadás,

 

  • Fej: Szájszárazság érzése, toroktáji gombócérzés, fejfájás

 

  • Fül és hallás: állandó jellegű fülzúgás,

 

  • Szív és légzési panaszok:Bizonytalan, mellkasra lokalizált kellemetlen érzés, mellkasi fájdalom típusos lokalizáció és jelleg nélkül, nyugalomban jelentkező nehézlégzés, heves szívdobogás érzése

 

  • Hasi, emésztési panaszok: Epigastrialis fájdalom, fokozott bélmozgás, fokozott gyomor és bélgázok, puffadás, étkezés után (bármely étel), hányinger, émelygés, gyakori széklet, székrekedés, alhasi görcsös fájdalom, mindkét oldali tompa alhasi fájdalom, jobb bordaív alatti fájdalom, gyomorégés, bal bordaív alatti fájdalom, diffúz hasi fájdalom, görcsös hasi fájdalom,

 

  • Urogenitalis rendszerrel kapcsolatos panaszok: Gyakori, nagy mennyiségű vizeletürítés, csökkent szexuális érdeklődés, rendszertelen menstruáció, fájdalmas menstruáció,

 

  • Mozgásszervi panaszok: Derékfájás, hátfájás, hátfájdalom, ismétlődő gerincfájdalom, nyaki fájdalom (nyugalomban), törzs izmainak fájdalma, felső végtagi gyengeség, vállfájdalom, alsó végtag gyengesége,csípőfájdalom, csontfájdalmak, időnként izomgörcs a végtagokban, izomfájdalom nyugalomban (Változó, vagy nem jellemző izomra lokalizáltan), izomgyengeség, több ízületet egyidejűleg érintő fájdalom, változó lokalizációjú nagyízületi fájdalom, ízületi fájdalom

 

  • Idegrendszer és izomrendszer zavarai: Fonákérzés a bőrön, féloldali arc-zsibbadás, zsibbadás a száj körül, égő érzés a bőrön (körülírt területen), járási bizonytalanság, kéz remegése

 

  • Mentális és viselkedészavarok: Nyugtalan alvás, aggódás, feszültség érzése, izgatottság, reménytelenség érzése, szenvedés érzése, ájulásérzés, jelenlegi helyzetéből nem lát kiutat, hangulati nyomottság, rossz közérzet, szorongás, figyelmetlenség, nyugtalanság, képtelen megbirkózni a felmerülő akadályokkal, érzelmeit nehezen vagy egyáltalán nem képes kifejezni, testi panaszok hátterében lévő pszichés okot nem fogadja el.

Elérhetőségek

+36703688024

[email protected]

2484 Gárdony Esze Tamás u.26

Iratkozz fel a hírlevelünkre!




© Copyright 2018 - Minden jog fenntartva

További hasznos weboldalak:

Topseller.hu

Onlinecentrum

Adwords Kampány Ügynökség

Trendkatalogus.hu

Kampánymanager.hu