facebook_noscript
Helyszín

Egyéni konzultáció



Miről is lesz szó a következő témában?

  1. Célja

    A konzultáció segít a testi, lelki és érzelmi egészséged megőrzésében, az öngyógyítás folyamatában, személyiséged fejlődésében.

     

     

    Az életünk során – egészen fogantatástól – számos negatív hatás ér, melyek stresszt okozhatnak. Ezek blokkok formájában elraktározódnak és később testi, lelki tünetekként jelentkezhetnek. Testünk, lelkünk kisebb jelek, fájdalmak formájában üzen, hogy valami nincs rendben. A testünk üzenetei megfejtésre várnak, ebben a kineziológia nagyon sokat tud segíteni.

     Amikor először találkozunk, beszélgetünk egy kicsit a kineziológia módszeréről, tematikájáról, hogyan működik, majd átbeszéljük eddigi életed fontos momentumait, illetve a jelenben fennálló problémáid. Megfogalmazunk egy pozitív célt, min szeretnél dolgozni, változtatni.
    Ezután megkeressük azokat az életkorokat, amelyekben a jelenlegihez hasonlót éltél át. Ezáltal ráláthatsz, milyen életedet korlátozó mintákat tanultál meg, melyek rögzültek, és amelyeken most már szeretnél változtatni. Kineziológia segítségével feltárjuk a saját belső pozitív erőforrásaidat, amelyek talaján el tud indulni a változás. 
    A kineziológia oldás jelentős része beszélgetés jellegű. Kérdésekkel, képzelettechnikát alkalmazó gyakorlatokkal segítjük a régi stresszhelyzetek megértését, átírását, a rögzült hitrendszerek oldását, hogy ezután a pozitív életszemlélet határozza meg életedet.

  2. Konzultáció hatása

    A kineziológia oldás által másként kezdünk gondolkozni, az addigi rögzült hitrendszerek meg tudnak változni, új lehetőségek nyílnak, pozitívabban tudunk állni mindenhez.

     

     

    Konzultáció menete:
    Előre nem lehet megmondani, hány oldásra van szükség, igazából mindenki egyénileg döntheti el, az adott javulás elegendő-e, vagy még szeretne rajta tovább dolgozni. Általában egy-egy oldás is sokat segít, de lehet, 3-5 alkalomra van szükség. A kineziológia szemlélet alpján a  kezelések között általában 2-4 hétnek kell eltelnie. Egy oldás kb. 60-90 percig tart.

  3. Kinek ajánlom a konzultációt?

    A kineziológia átsegíthet az életben előforduló olyan problémák, krízisek, során amivel nem vagyunk képesek egyedül megküzdeni.

     

    Van, aki tudja, kivel, mivel van gondja, de van, aki csak annyit érez, valami nem jó. Ilyenkor szükségünk van egy kineziológus szakemberre, akiben megbízhatunk, akinek elmondhatjuk azokat a nehézségeinket, amiket másokkal nem szívesen osztanánk meg.

     

    Ha a nehézségek egyre csak gyűlnek, és mi nem vagyunk képesek a régi, jól bevált probléma megoldási eszközökhöz folyamodni, túllépni az adott élethelyzeten, akkor reménytelennek, tehetetlennek éljük meg a mindennapokat, krízishelyzetbe kerülhetünk, ebben is segíthet a kineziológia.

    Ha elégedetlen jelenlegi életével, ha önmagával és családtagjaival, környezetével szeretne egészséges, az eddigieknél harmonikusabb életet  biztosítani, kapcsolatait gazdagítani, jobbítani szeretné, forduljon hozzám bizalommal. 

Kép a helyszínről

Egyéni és pár konzultációs szoba

Kép a helyszínről

Vendégváró szoba

Kép a helyszínről

Biobalansz kezelés helyszíne

Elérhetőségek

+36703688024

info@lelekmatrix.hu

2484 Gárdony Esze Tamás u.26

Iratkozz fel a hírlevelünkre!




© Copyright 2018 - Minden jog fenntartva