facebook_noscript
Helyszín

Gyógyító érintés



Miről is lesz szó a következő témában?

  1. BioBalansz-Meta Vitalizáció

    Az érintőmasszázs célja a test és a lélek harmonizálása, kiegyensúlyozása. A kezelés hatásai: stresszoldó, izomlazító, immunerősítő, energiaszint növekedés.

    Mindent, amit a pszichika nem dolgoz fel, rossz közérzetként, fájdalomként, betegségként jelenik meg a testünkön. Bármilyen betegség, még ha balesetből is ered a lélek korlátozottságának következménye. Amíg a belső változások folyamatában az élni döntést hozzuk meg, minden pozitív irányban bontakozik ki. Az ember életében minden összefüggésben van a pszichikai feldolgozásával, vagyis az, ahogyan az ember felfogja a saját életét és más emberek életét.  „Mi történik velem?”, „Tudok segíteni magamnak kijutni ebből a gödörből?” „Mit értettem meg és milyen következtetést vontam le a kapott sérülés tapasztalatokból, a helyzetből?” Amíg nem szerzünk tapasztalatot a folyamat ismétlődni fog. Ezen kívül fejleszteni kell az időperspektíváról való elképzelésünket: ez nem most történik veled, ez akkor volt, vagyis nincs értelme állandóan rágódni saját érzéseinken. Szükséges fejleszteni az okozati kapcsolatok megértést, a toleranciát a bizonytalanság iránt, egyébként elemészt az aggodalom. Az igazi belső szabadság az az adottság, mikor nyugodtan elviselem a bizonytalanságot. Meg kell különböztetni a realitást és a fantáziát.

    Az ember genetikájában minden lehetséges megbetegedés be van kódolva, egyrészt a nemzeti attitűd, másrészt szüleink gondolkodás módja által. „ Mi mindnyájan szívesek vagyunk”. Mikor realizálódnak ezek a betegségek? Amikor rosszul reagálunk élethelyzeteinkre. Akkor a betegségek megismétlődnek, mint genetikai determináltak. A betegségek akkor válnak krónikussá, ha krónikusan semmit se ismerünk fel életünkben, mert nem vesszük észre, változtatni kéne viselkedésünkön.

    A felgyógyulás nem titkos erő, amely csak néhány ember rendelkezik. Ez alapvetően, velünk született képesség, amely minden emberre jellemző. Az ember képes kigyógyulni valamiből, éppen, úgy ahogy beszélni, járni, énekelni tud. Fontos ne az utolsó percben figyeljünk önmagunkra! Megfelelő időben egy kis gyakorlással helyreállíthatjuk egyensúlyunkat, mert lehetetlen megoldani a problémát, ha ugyanazon a szinten maradunk, ahol ez a probléma létrejött.

    Szervezettünk minden része egyesített és összhangban van egymással, és a létezés szintjén (lélekkel, energiával, ésszel, érzésekkel, testel), annál egészségesebbek és boldogabbak vagyunk.

    Ennek a módszernek köszönhetően, meglehet tanulni és meg lehet szabadulni a testi blokkoktól, a belső feszültség zónáitól. A módszer alapja az érintés. Az ember elkezdi megérteni, a test rendelkezik saját belső bölcsességgel, amely segíti átlépni a szenvedések, fájdalmak, csalódások, sikertelenségek küszöbét, és önfeledt, szabadságot élhet meg. A kliens arcán megjelenik a nyugalom, kipihentség érzése, szemei csillognak. A kezelés után nem kíván beszélni, és nem is ajánlott, így a belső folyamatokat nem tudja semmi megzavarni.

  2. BioBalansz-Meta Vitalizáció

    Agyunkban, testünkben, izmainkban minden információ elraktározódik, ami megtörtént velünk. Ezek lehetnek lelki illetve fizikai eredetűek, lenyomatokat képeznek bennünk, és kihatással van viselkedésünkre, testi-lelki érzeteinkre.

    Sokszor előfordul, ezek feszültség formájában fejeződnek ki, ami kihathat tartásunkra, mozgásunkra, merevségben vagy ki nem fejezett érzésekben. Sok esetben az ember nem is ismeri fel. Az ember képes sokat tűrni, még azt is, ami a természete ellen van. Olyan szituációkban benne marad, amelyben nem érzi jól magát. Az ember többségét túlságosan elnyelik az élet problémái így nem veszik észre a testükben létrejövő feszültséget. Leggyakrabban a felismerés akkor következik be, ha valami felborul: alvás, étvágy, fáradság, fájdalom, apátia. Jó esetben ilyenkor már kérnek segítséget. A szeánsz alatt néha szokatlan érzések jelentkezhetnek, amely kapcsolatban van a test memóriájával. Az emberek eleinte csodálkoznak, de megérezve a megkönnyebbülést, megnyugszik, és még mélyebben ellazul. Ennek a módszernek köszönhetően, meglehet tanulni és meg lehet szabadulni a testi blokkoktól, a belső feszültség zónáitól. A módszer alapja az érintés. Amint a test megszabadul a feszültségtől, lágyság és melegség jelenik meg a mellkasban, kezekben és a lábakban, szabad légzés, könnyedség az egész testben.  Az ember elkezdi megérteni, a test rendelkezik saját belső bölcsességgel, amely segíti átlépni a szenvedések, fájdalmak, csalódások, sikertelenségek küszöbét, és önfeledt, szabadságot élhet meg. A kliens arcán megjelenik a nyugalom, kipihentség érzése, szemei csillognak. A kezelés után nem kíván beszélni, és nem is ajánlott, így a belső folyamatokat nem tudja semmi megzavarni.

    Életünk első éveiben a gyerekek állandóan érzékelik édesanyja kezeinek gyengéd érintését, amellyel ilyen módon bevezeti ebbe a világba. Ezektől az étintésektől függ az ember hogyan fogja magát érezni ebben a világban és hogyan fogja önmagához viszonyulni. Az érintés csodája még abban áll, hogy segíti a teljesebb fizikai és érzelmi önkifejezést, kiszélesíti önismeretünket.

    A szeánsz alatti érintések nagyon nyugodtak, könnyedék, nem tolakodóak. Az ilyen érintések gyorsabban és jobban hatnak több ezer szónál. Éppen ezért fejt ki ez a módszer csodálatos hatást a csecsemőktől kezdve életünk végéig alkalmazható módszer. Javítja a légzést, megszünteti a belső feszültséget, nyugtalanságot, ingerlékenységet, aggodalmat, ami azt jelenti, az általunk kiváltott fizikai zavarokat, az úgynevezett pszichoszomatikus zavarainkat a szervezetnek. Mivel a Meta-Vitalizáció módszere segít transzformálni a testet romboló energiákat, megnyitja a fizikai és érzelmi tartalékokat, amelyek elősegítik az élet jóval egészségesebb kezdetét.

    A módszer egyik sajátossága, mely ilyen hatékonnyá teszi a szervezet vitalizációja számára az a nyugodt környezet, amely ez a módszer hoz létre és a biztonság érzete, amely fő feltétele a harmonikus életnek. Megteremtve testünk valódi állapotának helyreállításáért, kiszabadítani belőle az összes feszültséget, így újra érezve az örömöt és az élet ízét.

     

  3. Kinek ajánlom a kezelést?

    Alkalmazási területek: stressz esetén, erős fizikai és érzelmi terheléseknél, kimerültségnél, elszenvedett sérülések után, orvosi kezeléseket kiegészítő kezeléseként, álmatlanság esetén. Tilos alkalmazni: fertőzéseknél, és pszichikai megbetegedésnél.

     

    Ha a nehézségek egyre csak gyűlnek, és mi nem vagyunk képesek a régi, jól bevált probléma megoldási eszközökhöz folyamodni, túllépni az adott élethelyzeten, akkor reménytelennek, tehetetlennek éljük meg a mindennapokat, krízishelyzetbe kerülhetünk, ebben is segíthet a kezelés.

    Ha elégedetlen jelenlegi életével, ha önmagával és családtagjaival, környezetével szeretne egészséges, az eddigieknél harmonikusabb életet  biztosítani, kapcsolatait gazdagítani, jobbítani szeretné, forduljon hozzám bizalommal. 

     

    Gratulálok! Az első lépést már megtette, mert segítséget keres. Ez azt jelenti, felelősséget vállal saját életéért.

Képek a helyszínről

Egyéni és pár konzultációs szoba

Képek a helyszínről

Vendégváró szoba

Képek a helyszínről

Biobalansz kezelés helyszíne

Elérhetőségek

+36703688024

info@lelekmatrix.hu

2484 Gárdony Esze Tamás u.26

Iratkozz fel a hírlevelünkre!




© Copyright 2018 - Minden jog fenntartva